Tudás Expo, Győr 2015. november 28.

Közzététel dátuma: 2015.12.09. 20:19:14

Az ősz folyamán meghívás érkezett a Kémiai önképzőkör részére a Tudás Expó-n való részvételre. A bemutatót a Kutatótanárok Országos Szövetsége (KUTOSZ) és a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ szervezte a King Baudouin Alapítvány támogatásával. A rendezvényre egy előzetes pályázattal lehetett nevezni, amelyben a természettudományi szakkör munkáját kellett bemutatni. A zsűri a 20 legjobb pályázatot hívta meg Győrbe. Önképzőkörünket Fontos Marcell (10.b), Márfai Fruzsina (11.b), Nyariki Noel (11.b) és Serflek Ádám (10. b) képviselte. A világörökség fémtárgyai és a korrózió kapcsolatáról készített poszter bemutatása mellett új anyagokkal is készültünk. A kísérleti bemutatón a klasszikusnak számító csapadékképződési reakciókat egyedi módon végezték el a diákok: Kémcsőreakciók mellett tabletta tartóban, szűrőpapíron injekciós tűvel és akril gyöngybe injektálva a reagenseket. Az utóbbi módszer aratta a legnagyobb közönségsikert és a zsűri figyelmét is felkeltette. A kis anyagigényű, kevés vegyszerhulladékot eredményező, zöld kémiai irányelveket követő bemutató után az önképzőkör a szakmai zsűri véleménye alapján a „Leginkább gyakorlatias munka” díjban részesült.

A kísérletek részletes leírása a mellékletekben található.

https://goo.gl/photos/r6Ht8APYaBmLaFC27

 

Evans-reakció

https://photos.google.com/share/AF1QipNFqO4lo5SbnfPsSJOTweGEPZXaiCA3PTaDE_cDe-rUHWkNYGo_yNUf8QyVQt2PmQ?key=NXA0Nnhub1FCY3RxVzNhTnNVWHdsR3NpS01fTGtR

 

Reakciók akrilgyöngyökben

https://photos.google.com/share/AF1QipMZtvPXniKMR_qsvLGo0tVR2n2hLenb0fUQlZ1qtIMNDPfK2fnRw4b0wZBiE5emgg?key=Z3Vkck5VcDlTcjIzM29obkMwazFPUDB4TGZuNkR3

Csapattagok munka közben

https://photos.google.com/share/AF1QipMyekhIC5XOObn6RlGSSMx0lyENJH2-MQeLCIVWki3pL_PJbZm7oDzDyei4MeKajQ?key=azlFS0YxNlJkQ19NWWdfVWpoYUVVUXBySW9kUkt3

Díjak